Köszöntő
Ü dvözöljük a Solidaritas Alapítvány honlapján. Kérjük szánjon ránk pár percet, és ha egyet ért munkánkkal, kérjük támogasson minket, hisz munkánk elképzelhetetlen a társadalmi összefogás nélkül.
Lépjen velünk kapcsolatba, ha:
- Tudna segíteni,
- Vagy úgy érzi, hogy tudunk segíteni.
Köszönjük!
Solidaritas
S olidaritas : -mint eszmeközösség , érdekek közössége, együttes felelősség, közösségvállalás, összetartás, kiállás valaki mellett, támogatás.
Aki a másik embert szeretetre képes lénynek tekinti, annak számára magától értetődik a szolidaritás egyetemessége, vagyis, hogy azt mindenkivel kapcsolatban érvényesíteni kell.
- a keresztény kultúrában rokon fogalom a felebaráti szeretet
- a francia forradalomban, a "testvériség" jelszava bírt hasonló jelentéssel
- közös segítségnyújtás a szociálisan rossz anyagi helyzetben lévőknek
- a hátrányos helyzetű régió kiemelt támogatása
Küldetés
A Solidaritas Alapítvány 2009-ban jött létre azzal a céllal, hogy próbáljon javítani az elmaradott térségben, hátrányos körülmények valamint gyermekotthonban nevelkedett gyermekek és felnőttek, valamint hozzátartozóik, segítőik és a velük foglalkozó szakemberek, civil szervezetek helyzetén.
A Solidartias Alapítvány tagjai mind látták azt a csodát, amit a gyermekek szemében látni lehetett, akkor amikor megkapták saját kis pakjukat, és izgatottan bontották ki és tudtak szívből tudtak örülni, a csomagolást rejtő kis ajándéknak, ami lehetett éppen egy hétköznapi használati tárgy is. Ekkor határozták el, hogy egy adományok gyűjtésébe kezdenek, hogy minél több gyermeknek, szülőnek tudjanak kellemes, örömteli pillanatot szerezni.
LifeStraw
A lapítányunknál elérhető a LifeStraw. (Magyarországon csak nálunk.) A hatásos vízszűrő termékcsalád a svájci székhelyű Vestergraad and Fransen cég fejlesztése. A LifeStraw gyakorlatilag egy szívószálba szerelt vízszűrő, melynek belsejében különböző térfogatú kamrákon át folyik a víz, amelyekben jóddal bevont gyöngyökkel és aktív szénnel szűrik a szennyezett vizet. Elterjedt Afrika-szerte, de a Távol-Keleten és Indiában is. Használhatják turisták is, de legfontosabb szerepe a harmadik világbeli lakosok egészségügyi ellátásában van.
- 700 liter víz megszűrésére képes
- Elpusztítja a baktériumok és a vírusok 99 %-át
- Egyszerű használat